Az érdeklődésre való tekintet hiányában nem gyűltek a bejegyzések az elmúlt fél évben, de most valahogy újra kedvet kaptam. Hisz van miről írnom, fél év alatt sokat változott az életem, minden területen. Nehezebb az érvényesülésem, mint sok más kamasznak a koromban, és azt hiszem nehezebb is, mint ahogy vártam.
Sok támadás ér, és ami a legmeglepőbb onnan is ahonnan nem is számítottam rá. Az, hogy az úgynevezett „barátnőim” egy része elpártol mellőlem, vagy nem ért meg, nem támogat szinte egyértelmű volt, de hogy a családomtól is támadások érjenek, arra nem számítottam.
Ugye, hogy elérhessem a célom, híznom kell, sokat. És hogy hízhassak, ahhoz ennem kell, sokat…
Ahogy korábban írtam, szerettem enni, akár jókat, néha kimondottan bezabáltam, de nem erről szólt az életem, nem e körül forgott a világ. Így ezen a területen változnom kellett, és megmondom őszintén ez volt a legkönnyebb, könnyebb volt, mint gondoltam.
Amikor végleg eljutottam és letisztáztam magamban új életem másnap elmentem a mekibe és kértem egy nagy bigmac menüt, plusz két sajtburgerrel. Suli után egyedül ültem be a legközelebbi mekibe, ez eddig enm igazán volt jellemző rám, bár ha igazán megvallom volt már olyan, hogy reggel nem volt kedvem beülni első órára és ott vertem el az időt. Szóval megettem az adagom és jól is laktam, majd megfogadtam, ha lehetséges ezt megismétlem minden nap. Hisz melyik az egyik legismertebb hízlalda? :D Otthon már más volt a helyzet, mindenképp ahhoz, hogy hízhassak, otthon is a lehető legtöbbet kell ennem, de ezt titokban csinálni nehéz lesz, de a beteges vágyaim és lelki világomba nem szándékoztam bevonni sem a szüleim, sem az öcsém. Így arra jutottam, hogy megpróbálok közös étkezésekkor mindig egyre többet és többet enni, így talán nem tűnik fel nekik, a többit meg a szobám magányában tömöm magamba titkon. Hát kezdetben jól ment, az első két hónap alatt 6 kiló jött fel, ami elég volt ahhoz, hogy egyrészt lassan mindenkinek feltűnjön, másrészt, hogy a ruháim jó részét kinőjem, így megkerülhetetlenné vált a téma. Anyám éretlenül állt a hirtelen hízás előtt, apám meggyőződött, hogy terhes vagyok, öcsém meg természetesen megjegyezte, hogy feltűnt neki, hogy zabálok az utóbbi időben. Így jött a cseszegetés, a vádaskodás, aztán, hogy biztos valami trauma ért, amit az evésbe kell fojtanom, pszichológusnál a helyem. Majd ő segít. Nem értették meg hogy szó sincs semmiről, egyszerűen nincs semmi bajom és jól érzem magam, valamint a súlyom sem zavar és fogyókúrázni sem fogok. Persze az osztályban is feltűnt a csajoknak és srácoknak egyaránt, így jöttek is szúrós megjegyzések.
Aztán érdekes módon lelassult a hízásom, de folytatódott.
